Mikor már azt hittem lassan lezártnak, avagy késznek tekinthetem magazinunk hardver rovatát, az utolsó előtti pillanatban befutott még két termék, melyeket ugyan vágtában kellett kipróbálnunk, még belefértek bemutatkozó számunkba. Íme ezekből az első: egy headset.

ClearChat Stereo csomag

ClearChat Stereo csomag

Kényelem, viselhetőség

A Logitechtől származó termék nevéből rögtön kikövetkeztethetjük, hogy gyártója elsősorban interneten keresztül folytatott beszélgetésekhez ajánlja eszközét. Nos emiatt elsődleges szempont a kényelem, hiszen előfordulhat, hogy több órán keresztül a fejünkön tartjuk a headsetet. Szerencsére a tervezők odafigyeltek erre a kényes kérdésre, s árkategóriájához képest rendkívül kényelmes kialakítást sikerült összehozniuk a jelen terméken. A szokásos, párnázott hangszórórész természetesen alapkövetelmény s ezt minden, akár névtelen gyártmányú eszköz is biztosítja, viszont nem mindegy, hogy milyen vastagságú az a bizonyos borítás. Azon túl, hogy aktuális tesztalanyunknál nem spóroltak a szivacson, még egy értékes kényelmi funkcióval is ellátták a fülünkhöz tapadó részt. Az ugyanis igazodik a hallószervünkhöz, mégpedig úgy, hogy bizonyos mértékben elfordul a négy irány bármelyikébe, a fülünk alakjától függően. Egyszerűbben magyarázva a dolgot: a hangszórók nem fixek mint a legtöbb olcsó fülhallgató esetében, hanem – csúnya szóval élve – „lötyögnek”, ezáltal nem feszülnek rá annyira fülkagylónkra.

Széles kobakon is kényelmes viselet

Széles kobakon is kényelmes viselet

Fontos továbbá, hogy a fejünkre helyezendő keret se legyen túl szoros, mert akkor a fejmérethez igazítható karok (melyeken a hangszórók vannak), nagyon erősen nyomhatják a fülünket. Ez elsősorban szemüvegeseknél kritikus, ugyanis a látásunkat javító célszerszám kerete csúnyán beleépülhet a fülkagylóinkat alkotó porcba. Volt már arra példa, hogy emiatt dobtam ki egy technikailag hibátlan headsetet. Kényelmetlen és fájdalmas viseletről szerencsére szó sincs a ClearChat Stereo esetében, az én kajla füleimet több órányi GTA IV után sem lapította ki, s még a szemüvegkeret sem hagyott nyomot rajtuk, de persze azért éreztem, hogy a kobakomon van, s jó volt levenni is hosszú idő után, bár ez a talán prémium kategóriát kivéve (25-30 ezer forint) minden headsetre és fülesre jellemző.

Funkciók, technikai megoldások

Még a kényelemhez sorolható, ám a használhatóság és az extrák halmazának keresztmetszetét is alkotja a mikrofon pozícionálási lehetősége, minek révén fejmérettől és szájmagasságtól (milyen szép kifejezés) függetlenül tudjuk használni a hangtovábbításra alkalmas eszközt. Külön említésre méltó, hogy a mikrofon ott meg is áll, ahol szeretnénk. Nem fityeg, nem esik le magától a szánkhoz, tehát stabil, mégis könnyen mozgatható. Hossza sem zavaró, nem ér bele az ajkunkba, lehajtva arcunk mellett helyezkedik el s nem zavar minket semmilyen tevékenységben, így gond és a mikrofon birizgálása nélkül kaphatunk be néhány falatot vagy kortyolhatunk italunkból. Egyébként extra érzékenységű, automatikus zajszűrést végző egyeddel van dolgunk, ami valóban tiszta beszédhangot továbbít társalgás közben. Mi több, a headset vezetékére helyezett vezérlőn nem csak a hangerőt állíthatjuk, de lehetőségünk van manuálisan elnémítani a mikrofont egy tolókapcsoló segítségével anélkül, hogy az operációs rendszerben, vagy a beszélgetésre használt programban bármit állítgatnunk kellene. Ez a funkció olyankor jön jól, ha körülöttünk olyasvalami történik, amit nem osztanánk meg a net másik oldalán ülő ismerősünkkel. Például beront valaki a szobánkba, vagy érkezik egy büfi, rosszabb esetben egy puki, amit megtartanánk magunknak…

Logitech ClearChat Stereo

Logitech ClearChat Stereo

Szép és jó amit eddig megtudtunk a fülesről, de mégis hogy szól például játékokban vagy zenék hallgatásakor? A válasz egyszerű: szépen. Hangereje bőven elegendő, basszust is ad így nem csak csevegésre alkalmas, bár ahhoz tényleg nagyon jó. Azt kell mondjam az eddig általam ismert hasonló árkategóriájú cuccoknál jobban szól, és igazából ennyi pénzért nem várhatunk sokkal többet egy terméktől sem.

A cikk vége előtt megjegyezném, hogy beszélgetés közben a legjobb hangminőséget a Skype program használatával nyújtotta, MSN alatt nem volt annyira tiszta a hang de ez nyílván az utóbbi program hiányossága. Tehát ha nem vagyunk elégedettek a teljesítménnyel, ne rögtön a kütyüt hibáztassuk, próbáljuk ki más program alatt is.