Logitech Precision controller gyorspróba
Címkék: controller, logitech, precision
2010.02.10. 18:27 -Critical Error
Második váratlan vendégünk szintén a Logitech kínálatából érkezett, ami egy kontroller – vagy ha úgy jobban tetszik gamepad – a Precision sorozatból. Ár szempontjából a pénztárcabarát kategóriát képviseli, míg színvonal tekintetében a belépőben foglal helyet.

Logitech Precision controller
Persze ez nem az anyagminőséget jellemzi, inkább a kínált funkciókról és a gombok számáról árulkodik. Az SL918 kódnevet viselő termék ránézésre egy PlayStation 2 játékvezérlőjére hasonlít a leginkább, leszámítva persze a két joystick hiányát, melyek egyébként nagyban megkönnyítenék néhány (vagy inkább a legtöbb) program irányítását. Épp ezért hiányuk számomra erős negatívum, annak ellenére is, hogy egyébként 10 gombot kapunk az iránygombokon kívül. Az említett karok nélkül rengeteg játékot kihúzhatunk a támogatottsági listáról, ilyen például az összes létező FPS és a legtöbb TPS is, tekintve hogy a két joystick nélkül nem tudjuk hatékonyan körbeforgatni karakterünket.
A Precision a kipróbált játékok közül az Assassin’s Creed első felvonásához volt a leginkább használható, de ezt a játék gazdag kontroller-támogatásának köszönhetjük. A program azonnal felismerte a játékvezérlőt, s betöltött hozzá egy remek alapértelmezett kiosztást. A baj ezzel mindössze az volt, hogy lényeges funkcióknak nem jut hely a gamepad-on, így például nem tudunk fegyvert váltani a játékban, mint ahogy a kamerát sem tudjuk körbeforgatni. A játék fejlesztőinek hála mégsem lesz játszhatatlan a program, hisz miközben mi a nyilak segítségével kerülgetjük a bámészkodó népeket, addig a játék automatikusan elforgatja a kamerát abba az irányba, amelyikbe épp mozdulunk. Először azt hittem ez pusztán pillanatnyilag hasznos, de aztán kis idő múlva kiderült, hogy működik az elképzelés, s megfelelően irányítható az Assassin’s Creed így is, viszont ezt nem az eszköz tervezőinek köszönhetjük.

A Need for Speed legújabb epizódjával remekül működött együtt az eszköz, viszont itt az én megszokásaim miatt maradt el az elégedettség. Én személy szerint nem vagyok képes mindössze a bal hüvelykujjammal megfelelően pályán tartani a különféle járműveket, sokkal jobban megy a billentyűzet által biztosított két, illetve három ujjas technika, melyről nagyon nehéz átállni. Egyébiránt nem lehetetlen a dolog, szóval bizonyára akad olyan gamer az alkalmazkodás után jobban fekszik majd a kontrolleres irányítás, viszont én nem tartozom közéjük.

A Logitech Precision SL918 egyébként jó anyagokból készült, s a precíz összeszerelésnek hála gombja sem lötyögnek, pontosan járnak, vagyis nem lehet a járatukon kívülre terelni azokat. Fogása kényelmes, s bár kicsit kisebb, mint egy PS2 kar, hasonló fogást biztosít. A joystickek nyilván az árkategória miatt nem kaptak helyet a terméken, viszont így kevésbé vonzó a kivitel. Legalább egy ilyen kis botot beépíthettek volna a készülék közepébe, de sajnos nem így történt. Emiatt ezt a játékvezérlőt leginkább bunyós, autóverseny és egyéb sportjátékokhoz ajánlom, de sajnos az elsőként említett műfajban PC-re elég soványka a kínálat. Sebaj, a kontroller megvásárlása után garantáltan előkotorjuk majd a Mortal Kombat 4-et a szekrény mélyéről.


Wox Twitter

Szólj hozzá te is!