Meglepő, de az NVIDIA egyik legnagyobb partnere GeForce 400-as kártyák nélkül marad, a hivatalos rajtra ugyanis nem készít sem GTX 470-et sem GTX 480-as termékeket. Spekulálunk kicsit az okokat keresve…
Épp tegnap tudattuk veletek, hogy az XFX speciális, Black Edition 5970-es Radeonnal jelentkezik, ami az Asus Ares csúcstermékéhez hasonló specifikációkkal készül és ugyancsak limitált széria lesz. Ám akkor még nem is sejtettük, hogy a vállalat nem fog elkészülni a Fermi alapú termékekkel az új generációs GeForce-ok április 12.-én esedékes premierjére. Nem tudjuk 100%-os biztonsággal megállapítani, hogy a gyártó érdektelenség miatt nem foglalkozik az NVIDIA újdonságaival, avagy arról lenne szó, hogy számukra már nem jutott GF100 lapka, ám mi ez utóbbi lehetőséget tartjuk valószínűbbnek. Köztudott tény, hogy az új hardverek debütálását követő első néhány hónapban a partnergyártók számára nehézkes lehet beszerezni az új technológiákat, s ez az új GeForce kártyák esetében pláne így van, hiszen a teljes kapacitású GPU gyártás majd csak valamikor az év második felére várható. Ám az meglepő, hogy pont az egykori kizárólagos partnert hagyta faképnél az anyacég. Az NVIDIA bár kiemelten figyel a nagyobb partnereire, az XFX úgy tűnik már nem tartozik ide. Ezt mondanunk sem kell, nyilván annak köszönheti az észak-amerikai gyártó, hogy 2008 vége felé felvette a kapcsolatot az AMD-vel, s ennek érdekében lemondott kizárólagos partnerségéről az NVIDIA-val. Bár az AMD és az XFX közötti kapcsolat felhőtlen, a zöldek úgy tűnik kicsit berágtak a történtek miatt, s most mintha csak bosszúból vonták volna meg a legfrissebb fejlesztésüket az XFX-től, aki bár már valóban nem csak NVIDIA termékeket gyárt, azért ebben a szegmensben is jelentős eladásokat produkál, és igen közkedvelt márkának számít, még hazánkban is.
Nos a fentiek fényében (már ha az elmélet egyáltalán helyes) elképzelhető, hogy a korábban szárnyra kapott pletykák igaznak bizonyulnak. Ezek ugyanis arról szóltak, hogy megszűnhet az XFX GeForce-ok európai forgalmazása. Bár az élet több területén sikeresen tudok megjósolni dolgokat (az érintettek ezt tudják), most mégsem bocsátkoznék látnoki szónoklatokba. Nem tudjuk mi lesz a gyártóval. Ha valóban összeakasztották a bajszot a zöld óriással, az sok jót nem jelent a márka és azon belül az NVIDIA rajongóinak. Ám szerintem nem kell rögtön apokalipszist a falra festenünk, inkább arról lehet szó, hogy a vállalat elégtételt vett a „kis” gyártón, aki majd legkésőbb az év második felétől már bemutathatja saját variációit a GF100 lapkára építkező GTX 470 és 480 modellekből. Tény, hogy addig elég sokat veszíthet ezen a kényszeríttet csúszáson, de a revans már csak ilyen. Egyébként pedig (bár tényleg nem gondolnék ilyesmire), az is megeshet, hogy az XFX nem kér a csúcskártyákból, s majd csak a középkategóriás, illetve a belépőszintű megoldások forgalmazásában lesz érdekelt, mely termékek megjelenése a csúcskategória gyártókapacitásának növelésével együtt a második félévtől esedékes.
Meglátjuk mit hoz a második félév, mindazonáltal kíváncsiak vagyunk az XFX GeForce-ok sorsára. Kár volna, ha ez az egyedi termékeket produkáló gyártó eltűnne az NVIDIA oldalról.



Wox Twitter

Szólj hozzá te is!