Ám egyelőre csak az Asus-tól. A gyártó európai megjelenési listáján tegnap feltűnt a legújabb Nvidia kártya, a GeForce GTX 460, melyet immár ár szempontjából is be tudunk kategorizálni.

Nvidia GeForce GTX 460

Ha minden igaz az új DX11-es termék bemutatkozására kevesebb, mint egy hét múlva sor kerülhet, a jelentések szerint egészen pontosan július 12-én.  Az Nvidia ekkor kívánja hivatalosan is leleplezni a nagyvilág előtt legújabb fejlesztését, az első GF104-es grafikus processzorra épülő videokártyáját, amiről nem hivatalosan már régóta tudunk, de most végre egy listán is felbukkant. Eszerint az Asus féle 460-as ENGTX460/2DIS/768MD5 kódnéven lesz előrendelhető. A nem hétköznapi kódsorozatból kiderül, hogy a 336 CUDA magot tartalmazó, 192 bites memória interfésszel rendelkező kártya 768 megabájtnyi GDDR5-ös memóriából gazdálkodhat majd, melynek órajele effektív 3600 MHz lesz. A GPU órajele egyébként 675 MHz, míg a shader frekvencia 1350 MHz. A termék TDP-je valamelyest elfogadhatóbb lesz mint nagyobb társaié, mivel 150W-ban maximalizálódik.

A két DVI, és egy HDMI kimenettel felszerelt DirectX 11-es újdonság ára az Asus színeiben 206,19 Euró lesz, s bár kicsi rá az esély, elképzelhető, hogy valamelyik másik gyártónál némileg alacsonyabb áron dobódik majd piacra.